Minou Ballet Táncstúdió - balett, balettgimnasztika, stretching mindenkinek

TÁNC MINDENKINEK. A XXII. Kerületben - Klasszikus és modern balett, gimnasztika és stretching. Kezdőtől a középhaladóig.

Balett oktatás - balett oktatás gyerekeknek - balett oktatás felnőtteknek - gimnasztika - stretching - modern.

gyakori_kerdesek.jpg

FILOZÓFIÁM

 

Gebe Ildikó vagyok, táncoktató és az iskola vezetője.

Tánciskolámat 2007 Márciusában alapítottam azzal a céllal, hogy immár hazánkban is minden korosztály számára elérhető legyen a klasszikus balett tanulása.

Régebben ugyanis (és még mai is helyenként) az a tévhit él, hogy a balettet csak csontsoványan és kisgyermekkorban lehet elkezdeni.

Ez azonban tévhit!

Akiknek gyermekkorukban kimaradt bármely okból, akik már régóta csodálva nézik a balett táncosok légies mozgását, vagy akik akár "csak" a tánc szeretetétől vezérelve szeretnének balettet tanulni, most már lehetőségük van rá, hogy elkezdjék.

Sokan a balettet övező varázslatos hangulat és tanulásának áldásos hatásai miatt jönnek el az órákra és azóta is járnak rendszeresen.

Sokan más táncműfajt művelnek és ahhoz mint kiegészítő technikát szeretnék elsajátítani, hiszen minden tánc alapja a balett.

 

Tény, hogy aki hivatásául választja  a táncot, annak már kisgyermekkorban kell elkezdenie annak tanulását, hiszen annak elsajátítását időben kell elkezdeni szakszerű irányítás mellett.

De aki hobby, vagy a későbbiekben akár komolyabb szinten szeretné művelni ezt a műfajt, annak szeretetéért,  annak összes áldásos hatását élvezve, az később, felnőtt korban is bármikor elkezdheti tanulni és elsajátítani e csodálatos műfaj technikáit.

Természetesen ehhez is kitartásra és szorgalomra van szükség, de azt gondolom, mindennel így van ez, amit az ember komolyan szeretne csinálni.

De saját tapasztalatom szerint megfelelő szakmai irányítás mellett kinek kinek a maga tempójában, elsajátíthatóak a balett technikák, kellő kitartással és természetesen legfőképpen annak szeretete mellett!

Egyszóval, mindenkit várok szeretettel, aki szeretné kipróbálni, elsajátítani a balett technikákat, akár hobby, akár komolyabb célból.

Már több tanulóm is felvételt nyert komolyabb tánciskolákba, (Magyar Táncművészeti Főiskola, Pécsi balettiskola, BailArt Tánciskola...), tehát van lehetőség az iskolánkból kikerülve, táncos képzettség megszerzésére  is.

 

Mindenkit várok szeretettel!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 35
Heti: 84
Havi: 792
Össz.: 93 001

Látogatottság növelés
Oldal: Filozófiám
Minou Ballet Táncstúdió - balett, balettgimnasztika, stretching mindenkinek - © 2008 - 2024 - cdbalettiskola.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »